Svájci tapasztalatok
Úgy hozta a sors, hogy a hétvégét egy vakációval egybekötött üzleti út keretében Svájcban töltöttem.
A vonatút mint olyan
A kaland a Keleti pályaudvaron kezdődött, ahonnan egyenes járat közlekedik Svájc legnagyobb városába, Zürich-be. Az út a legjobb esetben is hosszabb fél napnál, így aki úgy dönt, hogy vonattal utazik Svájcba, célszerű az utazást egy esti, úgynevezett EuroNight vonattal kivitelezni, ahol fekvőhelyes és hálókocsik is rendelkezésre állnak.
Ami azt illeti, nekem odafele fekvőhelyes kocsi jutott, amiben kicsi és kényelmetlen ágyak találhatóak, azok viszont nagy számban, esetemben hatdarabos mennyiségben. A hazafele úthoz már a drágább, ám nagyságrendekkel kulturáltabb hálókocsit vettem igénybe. Egy ilyen fülke saját mosdóval rendelkezik, törölközővel, narancslével, ásványvízzel. Mindemellett az utaskísérő megkérdezi, mikor kéred a reggelit. A fekvőkocsiban adott croissant helyett itt egy darab ún. háromszögszendvics a reggeli, ill. narancslé és kávé vagy tea. A hálófülke legfeljebb három ággyal rendelkezik.
Helyi közlekedés
Zürich-be érve megcsodáltam a gigantikus méretű, 1847-ben épült pályaudvart, ahol nekem a három szint közül a legalsóra kellett mennem, hogy onnan egy emeletes vonaton továbbutazzam Winterthur városába. A sima másodosztályú személyvonatban ülve elgondolkodtam azon, vajon mikor lesz Magyarországon ehhez hasonló színvonal első osztályon…
Svájcban minden tömegközlekedési eszközön páratlanul zseniális utastájékoztatással találkoztam. A vonat az összes megállónál megjelenítette, mire lehet átszállni, de a trolibuszon is ez volt a helyzet. Először jártam az országban, mégis el tudtam jutni a célállomásig, pedig még a német nyelvet sem beszélem.
Mint a buszozás nagy ellensége, nagyon szimpatikus volt, hogy az autóbuszok Svájcban csak helyi közlekedésre, ill. a vasútállomáshoz való eljutásra használatosak, nem száz kilométeres távok megtételére. (Az „autóbuszpótló vonat” kifejezés is bizonyára csak itt Kelet-Közép-Európában létező — valljuk be, eléggé elcseszett — kifejezés.)
Ami az autózást illeti, a svájci ember nyugodt sofőr, aki átengedi a gyalogost a zebrán, megáll a pirosnál, és nem dudál eszeveszettül, ha véletlenül valami nem úgy történik, ahogy eltervezte. Más világ.
Többnyelvűség
Ami felett nem tudtam napirendre térni, az a Svájcban beszélt nyelvek száma. Bár az ország területének legnagyobb részén németül beszélnek, a nyugati oldalon mégis a francia, délebbre az olasz a beszélt nyelv, néhány helyen pedig a rétoromán nyelvjáráscsoport különböző nyelveit, leginkább a romanst használják. Svájc hivatalos nyelve tehát ez a négy, azaz négy nyelv. (A papírpénzen mind a négy nyelven fel van tüntetve minden.)
Kiakasztó számomra, hogy egy országban több mint egy nyelv a hivatalos. Annak ellenére, hogy Svájc a világ egyik leggazdagabb, leginnovatívabb országa, nem biztos, hogy szeretnék olyan helyen élni, ahol a saját országomban előfordulhat, hogy nem értem, mi van kiírva a közlekedési táblára. :)
Summa summarum
E két nap alatt Svájccal kapcsolatban nagyszerű benyomásaim támadtak. Egy olyan országnak tűnik, ahol látszólag minden működik, s minden jól működik. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem elutazni az országba.
