Jónéhány ismerősömet sikerült már az őrületbe kergetnem a különböző elektronikus kütyük eszeveszett tokokba való bugyolálását ellenző gondolkodásmódommal, amikor ők boldogan mesélték, mennyire zseniális tokot vettek épp a telefonjukra, laptopjukra, médialejátszójukra, bármijükre. Mivel az utóbbi időben ez a Twitteren is többekben mély nyomot hagyott, leírom hát kicsit részletesebben, mit gondolok a témában.

Mi a tok?

A tok a Magyar Értelmező Szótár definíciója szerint nem más, mint egy tárgy számára készült, annak védelméül, hosszabb ideig használaton kívül tartására való tartó. Az alábbiakban tok alatt az elektronikus eszközökhöz, legfőképp mobiltelefonokhoz, mobilszámítógépekhez készült tokokat értem.

Mire nem való a tok?

Tisztázzuk. A tok szerintem nem való arra, hogy állandóan a készüléket takarja, mániákusan védje azt, a felhasználói értékét a legtöbb esetben ezzel rontsa, bizonyos funkciókat korlátozzon, miközben azt használjuk. Átlagfelhasználás esetén legalábbis nincs erre szükség, minimális odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy telefonunk kiessen a kezünkből, laptopunk az ölünkből, asztalunkról, így nincs szükség védőtokra sem. Kivéve persze, ha az építőiparban dolgozunk, mondjuk.

Mire való a tok?

Én személy szerint két élethelyzetben látom értelmét egy toknak: Ha védi a terméket, amikor nem figyelek rá, nem használom, ill. ha védelmet nyújt bizonyos ritka szituációkban, amikor az tényleg különös törődést kíván. Előbbiről van szó például, amikor a mobilszámítógépemet elrakom a hátizsákomba, utóbbiról, amikor a telefonommal egy fülledt, táncoló emberekkel teli szórakozóhelyen készítek videót.

Előny

Ha tok nélkül hordjuk eszközeinket, kétségkívül előny, hogy azok valós formatervét látjuk, pontosan úgy, ahogy a designer azt megálmodta. Nekem például nem lenne szívem az Apple zseniális formatervezője, Jony Ive által alkotott iPhone-t egy tokba rakni, hogy ne lássam, milyen szép, miközben használom. (Az ördög másik találmánya, a gusztustalan kijelzővédő fólia meg, mondanom sem kell, még nagyobb tabu.)

Sok esetben a tok nélküli használat nagyobb szabadságot is ad, erre ismét az iPhone-t tudom példaként hozni: Az Apple által forgalmazott Bumper nevű iPhone 4 tok például pont annyira takarja el az eszköz minijack csatlakozóját, hogy abba így már csak a gyári Apple fülhallgató fér bele.

Kockázat

A tok nélkül tartott telefon egy esetleges esésnél károsodhat, teljesen tönkremehet, a használat közben nem tokban hordott laptop egy véletlen esésnél szintúgy súlyosan károsodhat, bár ezeknek nagyon kicsi az esélye, különösképpen, ha odafigyelünk rájuk.

Végszó

Ha mindenképpen védeni szeretnénk eszközeinket, vásároljunk könnyen levehető és felrakható tokot, amit használaton kívül vagy a fentebb leírt speciális szituációban tudunk használni. Én is így tettem.

Az elektronikus eszközök nem tokban való használatra vannak tervezve, ne használjuk őket abban.

A politika azon területek egyike, amikhez nagyon nem értek, és hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Ha egy baráti társaságot látok vagy hallok felőlük, az első gondolatom nem az, hogy milyen a politikai nézetük, s hogy ezért nekem most le kéne néznem őket. Mióta azonban Budapesten lakom, napi szinten találkozom politizáló emberekkel. Nyilván több emberrel is találkozom, mint azelőtt. Nagy számok törvénye. Szóval értitek…

Mégis furcsa számomra, mennyire törődnek az emberek a politikával, ahelyett, hogy hagynák a hozzáértőknek meghozni az adott pillanatban legjobb döntést. (Ja hogy a hozzáértők nem értenek hozzá? Tanulság: Legközelebb olyat kell választani, aki tényleg ért hozzá.)

iJoe írta még nagyon régen — nem is biztos, hogy pontos az idézet, ezért elnézést kérek —, hogy „felelőtlen, aki nem törődik a politikával”. Nos, lehet, hogy az vagyok. Vállalom, de példának okáért a környezetvédelemmel sem törődöm többet, mint azt tőlem elvárják. Külön rakom, amit külön kell rakni, kész. Onnantól a hozzáértők dolga, mi történik a hulladékkal. Úgysem tudom befolyásolni.

Az én egyszerű logikám azt sugallja — lehet persze, hogy rosszul —, hogy a politikának is így kéne működnie. Ha kell, elolvasom, melyik párt/képviselő/politikai személy mit ígér, vegyítem ezt azzal, hogy mik a tapasztalatok (mennyit valósított meg ígéreteiből régebben), s döntök. Ennyi. Ennyi ideig foglalkoztat a politika.

Túl egyszerű lennék?

István: Ismered netmant, nem?
Amiel: Persze… hisz blogja van.

Érdekes dolog ez az internet. Főleg a magamfajta nördnek, aki napjai számottevő részét a gép előtt tölti. Általában a neten izélek valamit, ami néha olvasás, tanulás. Van, hogy a napi hülyeségeimet vetem SMS hosszúságú üzenetekbe, van, hogy az annál lényegesen hosszabb gondolataimat írom le ebbe a blogba. Olyan is előfordul, hogy csak úgy beszélgetek ismerősökkel. Avagy ismeretlenekkel. Ismerős ismeretlenekkel. Olyanokkal, akiket még az életben nem láttam. Nem tudom, milyen a mimikájuk, fogalmam sincs, milyen a hangjuk, de valamiért ismerősöknek tekintem őket. Olyanoknak, mintha minden nap találkoznánk. Hiszen találkozunk is, csak épp nem személyesen.

Vicces dolog az ilyen, s elgondolkodtató, hogy meggyorsult ez az egész dolog. Édesanyám mesélte, hogy kiskorában levelezett (értsd: klasszikus postai levélben) egy ukrajnai lánnyal. Egy idő után a levelezés valamiért abbamaradt, s soha többet nem hallott róla, mígnem egy éve megkereste. Azóta emaileznek!

Ez egy sztori. Számottevő, fontos sztori, mert egyedi és — akkori szemmel nézve — „nagy cucc”. Ma már ez mindennapos. Olyanokkal beszélgetünk, akiket nem ismerünk, s nagy részüket sose fogjunk megismerni. Ráadásul tesszük mindezt személyes kapcsolat nélkül.

Nem tudom, miért írok a témáról, s nem is igazán tudom, hová fogok kilyukadni, sőt az se biztos, hogy ki fogok. :) Mindenesetre érdekes, hogy egy tőlem tizen kilométerre lakó srácot hamarabb ismertem meg a netről, mint személyesen. Mondhatnám közhelyesen, hogy „ez a 21. század”, és tényleg. Ennek a blognak (e poszt írásakor) RSS-en keresztül 118 olvasója van, akiknek legalább a 80 százalékát nem ismerem személyesen, mégis nem egyet közülük ismerősnek tekintek. Ott van pl. ez az Andy srác, akivel két éve tervezzük, hogy beülünk valahova egy sörre. Egyszer majd csak összejön. :)

De említhetnék még sok nevet. Suicid, wyctim, stro-B, krys, and the list goes on and on. Sőt, ha már itt tartunk, egy egész raklapnyi embert ismerhettem meg a TranceTream fórumából, a Propono nevű designközösségből, ill. e blog kapcsán. Aztán nem szabad kifelejtenem az olyan közösségi hálókat sem, mint a Plurk vagy a Twitter. A Plurkről ismerem pl. Niót, aki — mint kiderült — Zozee TranceTream fórumos exbarátnője, és wildgica volt osztálytársa. Azé a Gicáé, akit teljesen véletlenül Twitteren ismertem meg.

Egyszerű példámból is látható, hogy míg anyámnak egyetlen távoli baráti kapcsolata volt (ami akkoriban talán több is volt, mint a megszokott), én a számát sem tudom megmondani azoknak, akiket így ismeretlenül ismerek. Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga.

(A posztban szereplő nevek listája nem teljes. Elnézést azoktól, akiket kihagytam, de szerettek volna szerepelni, ill. azoktól is, akik nem szerettek volna szerepelni, de bekerültek.)