justnetman

Matkovsky Péter webnaplója

Wozniak dizájnereit is perelte az Apple

Nagy port kavart az Apple tavaszi Samsung ellen benyújtott, szabadalomsértésről szóló kereseti kérelme, melyben kifogásolták, hogy a Samsung termékei túlságosan hasonlítanak a sajátjaikhoz, első ránézésre egy Apple termék látszatát keltik, használatuk egy gyengébb minőségű Apple készülék érzetét adja.

Walter Isaacson Steve Jobs-ról írt hitelesített életrajzából kiderül azonban, hogy nem ez volt az első ilyen eset a cupertino-i cég történetében.

Az Apple társalapító, Steve Wozniak 1985-ben azt a frogdesign nevű grafikai stúdiót kérte meg egyik találmányának, az univerzális távirányító megjelenésének megalkotására, ahol az akkori Apple termékek megjelenésének tervezése is zajlott.

Amikor Steve Jobs egyszer ellátogatott a stúdióba, meglátta a távirányító terveit az asztalon. Fenyegetőzve kérte a stúdiót, hogy fejezzék be az együttműködést Wozzal, ugyanis az Apple-lel kötött szerződésük egyértelműen kimondja, az övékén kívül más számítástechnikai terméket nem tervezhet a német tulajdonban lévő grafikai stúdió.

A Wall Street Journal megkérdezte Jobs-ot azt illetően, miért bánik így régi jóbarátjával, Wozniakkal, mire Jobs:

Nem akarjuk grafikai nyelvezetünket más termékeken látni. Woznak is meg kell találnia saját forrásait, nem élhet az Apple-éiből. Vele sem bánhatunk másként.

A Samsung az Apple egyik legnagyobb beszállítója. A flash alapú adattárolóktól kezdve a különböző vezérlőkön át a kijelzőkig meglehetősen sok megoldásuk kerül bele az Apple termékbe, mégis szemrebbenés nélkül perelte be őket a cupertino-i vállalat. Isaacson sikerkönyve rávilágít az indokra: az egyéniség megőrzése minden üzleti szempontnál fontosabb.

Ennyit a mobil Flash-ről…

Amikor az Apple 2007. nyarán Flash támogatás nélkül dobta piacra az iPhone-t, mást sem lehetett hallani a termékről, mint hogy enélkül a képesség nélkül halálra van ítélve. Három évvel később, az iPad megjelenésekor maga az Adobe indított lejáratókampányt az Apple ellen a mobil eszközeik Flash támogatásainak hiányát kifogásolva. Mindeközben a konkurens gyártók sorra jelentették meg a Flash-képes — és ennek köszönhetően az iPhone-éhoz képest drasztikusan kevesebb akkuidővel rendelkező — telefonjaikat.

Steve Jobs a 2010. eleji nyilvános levelében részletesen összefoglalta, miért nincs és soha nem is lesz Flash támogatás az iOS eszközökön, miért nem való a technológia egy mobil eszközbe. Ez senkit nem érdekelt, az emberek Flash-t akartak az iPhone-ba, az Adobe pedig továbbra is az Apple-t hibáztatta.

(Vágás.)

2011. november 9. Az Adobe a mobil eszközökön futó Flash bukását beismerve beszünteti annak fejlesztését.

Sorbanállós Apple bohóckodás

Az Apple marketing gépezete, mint ahogyan azt a vállalat már többször bizonyította, remekül működik. Néha olyannyira jól, hogy embereket kényszerítenek többnapos ébrenlétre, sorbanállásra egy mobiltelefonért vagy éppen egy táblaszámítógépért. Bár tény, hogy az ilyen embersorok remekül mutatnak a fényképeken, amiket az Apple nagy büszkén mutogat is, mégis egy alapvető probléma van vele.

A legtöbb magyar Apple Kiemelt Viszonteladó (Premium Reseller) már jelezte azon ügyfeleinek, akik előrendelték a ma este itthon is debütáló iPad 2-t, hogy előrendelésüket semmisnek tekintik, s azok fognak csak kapni a termékből, akik a boltjaik előtt sorbanállnak érte.

Most komolyan?!

Nem a viszonteladókat hibáztatom, ők csak azt teszik, amire az Apple kötelezi őket, na de hogy az anyacégnek fontosabb a marketingláz, a hype, mint az ügyfeleik bizalma, azt nem tudom felfogni. A koncepció szerint ugyanis aki ma kitalálja, hogy szeretne iPadet, s beáll a sorba érte, előnyösebb helyzetbe kerül, mint aki végignézte Steve Jobs előadását, s már a bejelentés napján izzadó tenyérrel adta le rendelését.

Mindez a bohóckodás — a szokásos titkolózással együtt — persze csak azt eredményezi, hogy az emberek percenként telefonálnak minden Apple viszonteladóhoz iPad 2 ügyben, ahelyett, hogy várnának nyugodtan a termékre, hiszen mégis csak egy elektronikai eszközről beszélünk, aminek birtoklása vagy nem birtoklása nem létkérdés.

Érdekes módon a magyar felhasználókat — akik általában a legapróbb nemtetszésüket is harsogva fejezik ki — ez teljesen hidegen hagyja, s bőséggel nyelik a rózsaszín vattacukrot.

(Fotó: Ben Dodson)

Kipróbáltam az iPadet!

Kipróbáltam az Apple vadiúj, egy hete kapható táblaszámítógépét, az iPadet. Íme a tapasztalataim videóban:

A videó HTML5 verziója iOS eszközök számára »

A készülékért köszönet Seres Lászlónak, az érdeklődők megtekinthetik, hogyan fest ezen blog az iPaden.

Numerikus funkciók az új MacBook gépeken

Korábban már elmondtam, mennyire gyökér dolognak tartom az Apple részéről a mobilgépeik numerikus funkcióinak lehagyását azzal az indokkal, hogy „a felhasználók kevesebb mint 10 százaléka használja őket.”

Most azonban Rebnek hála ráleltem egy kis System Preferences-be panelként beépülő úgynevezett utility-re, aminek alapvető feladata a billentyűk átcímkézése („remap”), mindemellett azonban arra is képes — 10.6 alatt méghozzá minden további beállítás nélkül —, hogy visszaadja az új, numerikus funkciókkal már nem felvértezett Mac laptopoknak az őket megillető featúrákat.

A neve találóan KeyRemap4MacBook.